Vitamin-kids

 2009.11.20. 23:09

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a pályázaton. Jó ötletnek tartjuk a blog írását, ezzel a formával csak most ismerkedtünk részletesebben. Az egészségről írtuk a cikkeink nagy részét, ezáltal jobban figyelünk már arra, hogy mit eszünk és mit teszünk. A pályázat befejezésével sem fogunk elfeledkezni mindezekről. Büszkék vagyunk, hogy írásaink a sulifaliújség mellett az interneten is megjelennek. Érdeklődve olvastuk diáktársaink bejegyzéseit is.

Az írást semmiképp sem hagyjuk abba (már csak a kórnikás szakkör miatt sem). Reméljük, hogy a Nutrikiddel való kapcsolatot is tovább folytathatjuk, talán a döntőben, talán egy későbbi pályázaton.

Üdvözlettel:

Ági, Viki, Dani, Martin: a Vitamin-kids csapat

Címkék: vitamin kids

Rendhagyó irodalomóra

 2009.11.20. 22:52

Ma Tomanek Gábor színművész tartott rendhagyó irodalomórákat az iskola aulájában, külön az alsó és a felső tagozatosoknak. A művész verset mondott, énekelt, gitározott. Minket is bevont különböző feladatokkal. Jó tanácsokat adott a szép versmondáshoz. Fontos, hogy a vers zeneiségét, ritmikáját megismerjük. Sokat tanulhattunk tőle.

 

 

 

 

Vitamin-kids

Címkék: vitamin kids

A védőnői előadások a héten folytatódtak. Ma az 5. és 6. osztályosoknak, valamint az 1. és 2. osztályosoknak tartott rendhagyó órát a körzeti védőnő.

Az 5-6. osztályosok óráját egy prezentációval kezdte a védőnő, amely az étrendkiegészítőkről szólt.

 

 

 

 A táplálékkiegészítők ismertetése, fajtáinak bemutatása mellett azok hatásairól is hallhattak a tanulók.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A gyerekek figyelmesen hallgatták Vali nénit, aki egészséges életmódra biztatta őket mind a táplálkozás, mind a higiénia, mind a testmozgás terén.

 Az 1-2. osztályos gyerekeknek először a fejtetűről beszélt Vali néni, és mutatta be ezt a kis kellemetlen élőlényt egy rövid előadásban.

 

 

 

 

 

 

Utána az egészséges táplálkozásról volt szó.

 

 

 

 

 

 

 

A táplálkozási piramis megtekintése után a gyerekek bátran sorolták az egészséges és nem egészséges ételeket.

 

 

 

 

 

 A védő néni alig győzött válaszolni a tanulók számtalan kérdésére.

 

Köszönjük a Tóthné M. Valéria védőnőnek az előadások megtartását.

Vitamin-kids

Címkék: vitamin kids

Novemberben egészségnevelési pályázatot hirdettek az egészségnevelési hónap alkalmából. Minden gyerek, aki részt vesz, egy feladatlapot kap, amelyet ki kell töltenie és határidőre le kell adnia. Akinek jól sikerül, kis jutalomban részesülhet az eredményhirdetésen.

A különböző életkorú tanulók más-más feladatlapot kapnak.

A felsősöknek van a leghosszabb és legösszetettebb feladatsoruk. Nekik 4 témakörben kell feleletválasztós tesztet kitölteniük: vitaminok, zöldség-gyümölcs, napsugárzás hatásai, kullancsismeret. Ezeken kívül a káros szenvedélyek egészségromboló hatásait kell bemutatniuk az utolsó feladatban.

A alsósok feladatlapján egy 13+1-es totó szerepel az egészséges táplálkozásról. A másik feladatban pedig táblázatba kell foglalniuk a gyerekeknek, hogy egy adott nap milyen ételeket fogyasztottak, és le is kell rajzolni ezeket a táplálékokat. Az elsősök még ilyen nehéz feladatokat nem tudnak megoldani, így ők színezőt kaptak, amelyen zöldségeket, gyümölcsöket és édességeket kell különválogatniuk.

Aki részt vesz, sok ismeretet szerezhet az egészségről.

Vitamin-kids

Címkék: vitamin kids

Ezek MI vagyunk!

 2009.11.19. 20:15

Így a pályázat végéhez közeledve megmutatjuk magunkat mi, a Vitamin-kids csapat tagjai:

A képen csapatunk mind a négy tagja látható:

Mészáros Dániel (Dani) a kép jobb szélén, mellette Paróczi Viktória (Viki) szemüvegben, majd sorban Petren Ágnes (Ági) és Pádár Martin (aki becenevén is Martin).

A képet a krónikás tanár nénink készítette rólunk a iskolában, az 5. osztályosok tantermében.

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: vitamin kids