A védő néni látogatásának első napján, november 13-án készítettük ezt a tudósítást. Az első órán a 3-4. osztályosok, a következőn a 7-8. osztályosok vettek részt az interaktív foglalkozáson.
A védő néni a 3-os és 4-es gyerekeknek a káros szokásokról, dohányzás, alkoholfogyasztás, energiaitalok káros hatásairól beszélt. A gyerekek feltették a bennük felmerülő kérdéseket, és mindenre választ kaptak. Bizony minden gyerek tudott elrettentő példát mondani a fentebb említett szenvedélyekre!
Vali néni a tisztálkodási szokásaikról is kérdezte a tanulókat. felhívta a figyelmüket egyes fertőző betegségekre, amelyek a nem megfelelő higiénia miatt terjednek. A gyerekek fontosnak tartják, hogy ápoltan, tisztán járjanak iskolába, és ezt elvárják iskolatársaiktól is.
A 7. és 8. osztályos tanulóknak először is az étrendkiegészítőkről tartott prezentációt a szakember.
A tanulók figyelmesen hallgatták az előadást, mely jól kiegészítette a biológia és kémia órán tanultakat.
A védőnő az óra második felében a mozgás fontosságáról beszélt a tanulóknak, szintén felidézve és kiegészítve biológiai ismereteiket.
Sokat hallottunk, tanultunk a védőnő óráján. Az előadások jövő héten folytatódnak. Lehetőség szerint azokról is beszámolunk majd.
Vitamin-kids